2009. szeptember 29., kedd

Az olvasókhoz!

Szeretnék a fórum profiljában szereplő, viszonylag szűkszavú információk kiegészítése érdekében néhány gondolat a fórum létrehozásának hátteréről, céljáról.
A lényeg, hogy alakulóban van egy civil szerveződés, ennek első lépésének tekinthető ez a blog, amelynek célja az emberi értékek megőrzése, ezen belül – egyebek mellett - a tudás átadása. Ez alapja lehet egy komoly kutatásnak, melyet kellő számú eset feldolgozásával alapozhatunk meg, keresve azokat a történeteket, amelyekből kiderül, hogyan értékeli korosztálytársainkat a környezetük. A munkánkból levonható következtetések alkalmasak lehetnek arra, hogy úgy adjuk át tapasztalatainkat, hogy abból építkezhessenek a fiatalok, és nem feltétlenül csak a fiatalok!
Az alakuló fórumban, egyébként alapítóként részvételi szándékát fejezte ki az a pécsi jogászprofesszor, aki pert nyert az egyeteme ellen, ahol anyagi okokra hivatkozással mentették fel. Itt mindjárt az a dilemma is előkerül, hogy t.i. a tudás és annak az értékelése!
Azt már sokan, sokféleképpen kiszámították, hogy mit jelent kiképezni egy tehetséges emberfőt, azt ugyanakkor jóval kevesebben vizsgálták/vizsgálják, hogy mennyibe kerül, ha nem használják a tudást fel jól, és ezt elég hosszan teszik.
Meggyőződésünk, hogy az egyik legfontosabb érték, az emberi tudás, és ennek része a több évtizedes munkatapasztalat, így nagyon nem mindegy az ilyen értékek hasznosulása.
Tény, hogy még olyan helyen, mint a közszféra, a közoktatás, a felsőoktatás intézményei sem becsülik meg eléggé a tudást, az értéket hordozó tapasztalatot, és a mögötte rejlő embert! A piaci közegről nem is beszélve! Mostanában különös érzékenységgel figyelem a környezetet ilyen szempontból, és van jó néhány példa, tapasztalhattunk a környezetünkben, és amely mindenképpen szót érdemel(ne)! Mind a munkavállalói, mind a munkáltatói oldal értékelése érdekes, és a vizsgálat része lehet.
Ha lesz elég érdeklődő, és közreműködő a Senior Klubban és nem csak itt(!), akkor fel tudjuk dolgozni majd tematikusan és specifikusan az eseteket. Amikor publikálásra alkalmassá tudjuk tenni az anyagot, akkor ehhez megpróbálok majd partnereket keresni, és dolgozni azon, hogy az igazi tudás a valóságban, és ténylegesen is hasznosuljon!
A blog virtuális és fizikailag is kiépülő fórumként a pozitív és a negatív példák összegyűjtésével működne indulásképpen, tagjai révén, érdemi közreműködésükkel. Arra kell vigyázni, hogy aki gyűjti az esetet, legyen tudatában a tényleges szituációval, a korrekt eseményekkel, még akkor is, ha a leírásban törekszünk a lényegre, és nem írunk le mindent, továbbá a publikálásnál megváltoztatunk neveket, beosztásokat, az események kronológiáját stb., elkerülendő felesleges botrányokat, esetleges pereket. Nem ez a cél, ennél sokkal nemesebb célokra is felhasználható majd az anyag, ha kellő számú, típusú stb. esetet sikerül összegyűjteni. A módszer tehát induláskor mindenképpen az anyaggyűjtés lenne, a klub tagjai még a klubtagság virtuális és fizikai bővítésében is vállalhatnak konstruktív szerepet. Egyelőre nem kellene elküldeni az eseteket, erre majd a leghatékonyabb módszert kitaláljuk, csak néhány információ lenne érdekes, történet lényegével, idejével, a környezetről, a szereplőkről stb. a klub üzenőfalán, ezzel is ötletet adva egymásnak!
A további a fórum tagoktól, a kutatásban résztvevőktől és az aktivitástól függ majd.
Későbbiekben a klubnak még nagyon sok dimenziója kialakítható, ötleteket, javaslatokat, szervezői feladatokra, esetleg más munkákra jelentkezéseket szívesen fogadunk!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése